A Demokrata Párt minden eddiginél sokszínűbb és balliberálisabb politikusai többséget szereztek az amerikai törvényhozás alsóházában, miközben a minden eddiginél jobbosabb kampányt folytató republikánusok növelték többségüket a felsőházban a keddi félidős választásokon.
Donald Trump kormánya számos közpolitikai területen nehéz helyzetbe kerülhet, ám a végeredmény messze nem volt elsöprő bukás az elnök és pártja számára, sőt a felsőházi többség növekedésévél sok területen gyengül a Trump feletti kontroll.
A vidék konzervatívabb, a városok liberálisabbak lettek, az ideológiai megosztottság nőtt, miközben az új politikai felállás mindkét oldaltól kompromisszumokat követelne.
A Trump-rendszer végét nem ez a választás hozza el, de még azt is korai lenne kijelenteni, hogy ez a vég kezdete lenne. Trump nem bukott nagyobbat, mint annak idején Obama, a demokratáknak pedig még elég sok teendőjük van, ha 2020-ban meg akarják buktatni az elnököt.

A liberálisok, nők, fiatalok, kisebbségek és általában véve a Donald Trump által a Fehér Ház díszletei között folytatott valóságshowból kiábrándult emberek megálljt parancsolnak az ámokfutásnak? A felelős konzervatívok megállítják a migránssimogató, az Amerikai Egyesült Államokat valamiféle katasztrofális szélsőbaloldali szocialista álomvilágba taszítani szándékozó libsiket?

Az amerikai média két fertályán nagyjából ez a kettő volt a keddi félidős törvényhozási választás nagy kérdése, és a válasz mindkettőre ugyanaz lett: igen is meg nem is. Egyfelől hiába harsogják a szalagcímek, hogy Trump hatalmas vereséget szenvedett, ez elég relatív.

A republikánusok ugyan vesztettek pozíciókból, de a párt és a Trump-elnökség a politikai rendszer feletti kontrollját tekintve nincs rosszabb helyzetben, mint Barack Obama (vagy Bill Clinton) volt két évvel megválasztása után.

A mostani eredmények még messze nem jelentik azt, hogy a Trump-korszaknak leáldozott volna, sőt. A republikánusok feltettek mindent egy megosztó, nyíltan egy szűk csoport érdekeit képviselő politikára, és (egyelőre) nem (teljesen) buktak bele.

Másfelől az is látszik, hogy még ha a Demokrata Párt sikerei messze nem voltak olyan elsöprőek, mint azt sokan várták, az amerikai politika valóban változik: Washington egyre kevésbé a fehér középkorú férfiak klubja. A politikai paletta sokszínűbbé válását és a balos eszmék iránti nyitottság növekedését nemcsak a most megválasztott jelöltek személye jelzi, mélyebbre túrva a különböző választási részadatokban és exit pollokban is az látszik, hogy hosszabb távon nem feltétlenül kifizetődő a republikánusok taktikája.

Kérdés persze, hogy a demokraták képesek lesznek-e tartós és összetartó koalíciót faragni az ideológiailag is egyre sokszínűbb, és az amerikai politikában egyre radikálisabbnak számító eszméket is megjelenítő pártjukból. Illetve hogy mihez tudnak kezdeni azzal a mérsékelt hatalommal, amit kedden megszereztek Trumppal szemben.
Kék hullámot vártak

A mostani eredményekben, amelyekről részletesen is írtunk, (meg röviden is összefoglaltuk) mindkét oldal találhat biztató, de borús jeleket is. A Demokrata Párt nyolc év után újra többségbe került a törvényhozás alsóházában, a képviselőházban, tette mindezt

mind kulturális, mind etnikai, mind generációs szempontból minden eddiginél sokszínűbb jelöltekkel, és minden eddiginél baloldalibb kampánnyal, amelyben több jelölt is ingyenes egészségügyet, ingyenes oktatást és általában véve a szociális rendszer szélesítését, a gazdagok megadóztatását hirdette.
Demokrata színekben először lesz muszlim és őslakos női képviselő a házban; (ahogy az várható volt) bejutott a 29 éves, New Yorkban a jelöltségért folytatott előválasztáson nagy meglepetést okozó, balos populista Alexandria Ocasio-Cortez is, aki a képviselőház történetének legfiatalabb női tagja; Kolorádóban pedig az Egyesült Államok történetében először választottak meg nyíltan meleg kormányzót. Minden eddiginél jobban sikerült megszólítaniuk a fiatal választókat, és minden eddiginél több kampánypénzt szereztek kis adományokból, azaz a “néptől”.

A képviselőházi többségüknek köszönhetően a legtöbb közpolitikai területen meg fogják tudni akasztani Trumpot és republikánusokat, és számos új eszközt kapnak a Trump kormány tevékenységének ellenőrzésére, különböző vizsgálatok lefolytatására az elnök és körei piszkos ügyei kapcsán. Legnagyobb fegyverük pedig a költségvetés feletti kontroll lehet: ennek köszönhetően szűkre szabhatják majd, hogy mire költhet a kormány. Emellett természetesen saját elképzeléseik megvalósítására is teret kapnak: az egészségügy és az infrastruktúra-fejlesztés, valamint a kampányfinanszírozás kifehérítése terén tervezik az első lépéseket.
Blues lett

Ugyanakkor a demokraták által várt “kék hullám”, azaz a Trumpékat elsöprő népharag elég mérsékelten volt: a többség mérete elmaradt a várttól; a felsőházban, a szenátusban pedig még vesztettek is mandátumaik számából. Felemás volt a helyzet a kormányzóválasztások terén is: a demokraták két republikánus bástyát is bevettek, Kansasban és Wisconsinben is az ő jelöltjük nyert; ám Floridában, Ohióban és Iowában, három, a 2020-as elnökválasztás szempontjából kulcsfontosságú államban kikaptak.


ráadásul Több helyen is buktak a demokraták országosan sztárolt jelöltjei.

Például a nagy reményű demokraták Texasban és Georgia-ban is alulmaradtak. Leginkább pedig Florida ad okot borúra: ez a legnagyobb súlyú állam a hagyományos ingaállamok között, ám a jelek szerint az utóbbi időben elkezdett markánsabban a republikánus oldalra húzni, ami megnehezítheti a demokrata elnökjelöltek esélyeit. (Nagyot mentek viszont a Nagy Tavak környékén, ahol Trump meglepően jól szerepelt az elnökválasztáson.)

Az alsóház pedig önmagában elég sovány: a republikánus felsőház és az elnökség mellett ha valóban építeni, és nem csak ellentartani akarnak, akkor a demokraták a legtöbb ügyben kénytelenek lesznek alkudozni. Kérdés, hogy ez mennyire reális egy ilyen brutális kampány után. (Annak idején a republikánusok például könyörtelenül szívatták Barack Obamát, de hiába voltak jók a rombolásban, a legtöbb területen nem tudták megvalósítani saját elképzeléseiket.)
A Trump-rendszernek még nincs vége

A republikánusok nemhogy megtartották, még növelték is többségüket a törvényhozás felsőházában, a szenátusban, tették mindezt úgy, hogy a független média nagyjából másfél éve Trump botrányaival van tele, a kampányban pedig hajlandóak voltak a konzervatív törzsszavazókon kívül nagyjából minden más társadalmi csoportba beleszállni. Az eddigi kétfős többségük a nem végleges eredmények alapján 6-8 mandátumnyira nőhet.

A felsőház feletti kontroll azt jelenti, hogy egy csomó területen továbbra is azt csinálnak, amit akarnak.

Sőt bizonyos szempontból könnyebb lett a dolguk: eddig több republikánus kezdeményezés azon bukott el, hogy egy-két szenátor (bizonyos partikuláris érdekek miatt) átállt a demokratákhoz. Az átállás lehetőségét az is csökkenti, hogy a republikánus frakció mindkét házban trumpistább lett: az elnök több fontos belső kritikusa nem szerzett új mandátumot, vagy nem is indult. A szenátus tagjait pedig a képviselőházzal szemben nem kettő, hanem hat évre választják, tehát a mostani konzervatív mandátumnyereségek hosszabb távon megmaradnak.
A legnagyobb súlya a szenátusi ügyek közül a miniszteri és életfogytig tartó bírói kinevezésének lehet, amelyeket a felsőháznak jóvá kell hagynia. A nagyobb többséggel könnyebbé válik az igazságszolgáltatás konzervatív irányba terelése, amely legutóbb a nemi erőszakkal megvádolt Brett Kavanaugh főbíró megválasztása kapcsán került elő: ha nagy botrányok árán is, de hosszú évekre bebiztosították, hogy a legfontosabb amerikai törvényszék konzervatív kezekben legyen.

És általánosságban is jelzésértékű, hogy jóval kisebbet buktak, mint az a Trump-kormány teljesítményéből következne: hiába a bő másfél év ámokfutás, a választási térképeken az ország közepe teljesen vörös maradt.
Leszámolások jöhetnek

A szenátusi többség bővülése több fontos változást is hozhat a közeljövőben. Könnyebb lesz például kirúgni Jeff Sessions igazságügy-minisztert, akit Trump folyamatosan támad az oroszok választási manipulációja kapcsán folyó igazságügyi vizsgálat miatt. Őt eddig azért nem tudta eltakarítani, mert képtelen lett volna átverni egy hasonlóan erős konzervatív jelöltet a szenátuson. Hasonló a helyzet a többi kabinettag esetében is: a várakozások szerint hamarosan nagy személycserék jönnek a kormányban, és Trump az eddiginél jobbosabb miniszterekkel készül a 2020-as elnökválasztásra.

Ahogy fontos szempont egyes szövetségi szervek vezetői pozíciója is: például a Trump alatt korábbi olajlobbisták markaiba került, nevének és eredeti feladatának ellentmondva éghajlatváltozás elleni harcot aktívan szabotáló

környezetvédelmi ügynökség élére is új embert kell kinevezni, és egy vörös szenátus mellett jóval könnyebb lesz egy klímaváltozás-tagadót odatenni.

A világ számára jó hír lehet, hogy a republikánusok pozícióvesztése miatt Trump vélhetően többet kell majd, hogy belső ügyekkel foglalkozzon, ezért kevesebb ideje marad a világ különbözői részeivel hadakozni; és e tekintetben a demokrata képviselőház is szeretné megkötni az elnök kezét, még ha erre csak igen mérsékelt felhatalmazása is van.

Egyúttal azonban várhatóan távozik a kormányból a Trumpot eddig moderáló James Mattis védelmi miniszter, és a 2020-as kampány indulásával könnyen lehet, hogy ha otthon nem megy a szekér, az elnök a világgal szembeni keménykedéssel akar majd jó pontokat szerezni bázisánál.
Meg lehet magyarázni

Mindazonáltal a változások súlya azért nem biztos, hogy eget rengető lesz. A republikánusok eddig a választott szövetségi intézmények feletti teljes hatalmuk ellenére sem tudtak túl sokat elintézni kampányígéreteikből, és a képviselőház elvesztésével egész biztosan megbukott egy sor fontos témájuk: nem fogják tudni visszavonni Barack Obama egészségügyi reformját (ezt egyébként már több mint félszáz alkalommal próbálták meg), ahogy a bevándorlási törvények szigorítása és egy újabb adócsökkentés is lekerülhet az asztalról.

Az is tény, hogy a mostani szenátusi választások nem kedveztek a demokratáknak: a felsőházi helyeknek csak harmadát választották újra, ráadásul a 33-ból csak 8 volt republikánus szék. A demokraták eleve a hagyományos republikánus államokban vesztettek pozíciókat, ahol korábban nagyobb bravúrokkal tudtak csak nyerni. A következő voksoláson, 2020-ban könnyen elapadhat a többség.

Ezzel szemben a republikánusok arra is hivatkozhatnak, hogy végső soron nem történt semmi dráma: a félidős választások elbukása már-már természetes, Trump pedig nincs nehezebb helyzetben, mint Barack Obama vagy Bill Clinton volt elnöksége hasonló szakaszában. Obama és Clinton alatt a demokraták is elveszítették képviselőházi többségüket az első félidős választáson, és

George W. Bush kivételével (akinek népszerűsége a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után hirtelen megugrott) az elmúlt 80 évben szinte mindig vesztett székeket az új elnök pártja a félidőben. Sokan pedig ennek ellenére is nyertek az elnökválasztáson (például clinton vagy obama).

Bár ma ezt már sokan hajlamosak elfelejteni, annak idején Obama elnökségét is elég erős bírálatokkal indult: a baloldalnak nem volt elég balos, a jobboldalnak túl balos és túl fekete volt, a kisebb szavazási hajlandóságot mutató, de Obamára csak leszavazó rétegeknek meg pont nem hozta el azt a hatalmas változást, amit vártak tőle. Ebből a szempontból Trump helyzete annyira nem különbözik, még ha optikailag sokkal rosszabbul is néz ki.
Az idő dolgozik, de lassan

Szintén sokáig lehet meg- és félremagyarázni a voksolás egyes részadatait.

A megszokotthoz képest meglepően magas volt a részvételi arány, amelynek az egyik lehetséges magyarázata, hogy Trump nagy ellenérzést váltott ki a szavazókból; másfelől azonban a nagy részvételi arány mellett is csak kicsit buktak a republikánusok, tehát a jelek szerint a bázisuk erős.
Sok cikk taglalta a baloldali eszmék előretörését is, de ez egyelőre mérsékelt: a demokraták befutó jelöltjeinek nagy többsége a párt hagyományos, balközép veteránjai közül érkezett: az alulról építkező baloldali aktivizmus nagy teret kapott a sajtóban és az interneten, de a párt bázisának csak egy szűkebb részét teszi ki.
Ugyanez igaz a bázis változására is: hiába nőtt a szavazási kedv a fiatalok körében, és hiába sokkal baloldalibbak a fiatalabbak, az adatok alapján a demokraták leginkább a gazdagabb külvárosokban erősödtek sokat 2016-hoz képest. Ezt elsősorban azzal magyarázzák, hogy a mérsékelt, jobbközép republikánusok elfordulnak Trump megosztó politikájától, ugyanakkor számukra a demokraták balszárnya nem jelent alternatívát.
Ami egyértelmű viszont, az a vidék és város szembenállásának erősödése: a vidék méginkább republikánus lett, ám a városi körzetekben még a vörös államokban is jobban teljesítettek a demokraták. A demokraták pont azért buktak több felsőházi helyet, mert vidékiesebb, jobbra tolódó helyen kellett megvédeniük a mandátumokat.

Nem hullám, árapály

Az amerikai politikában már hosszú évek óta tartja magát az a mondás, hogy hosszabb távon demográfiai okokból fenntarthatatlan a republikánusok szinte kizárólag a fehér konzervatívokra belőtt választási stratégiája. Ám az utóbbi évek alapján ez ha így is lesz, az nem ígérkezik gyors menetnek: nem kék hullám, legfeljebb kék árapály- vagy tengerszint-emelkedés várható, ahogy a New York Times is írta.

Bár sok helyen büntették a trumpista jelölteket, néhány republikánus pedig megelőző csapásként pont az elnöktől való távolságát hangoztatta a kampányban, a Trump-féle politika elutasítása messze nem volt elsöprő. Ahogy annak idején 2016-ban, az elnökválasztás előtt, úgy a republikánus elit nagy része most is úgy volt vele, és vélhetően 2020-ban is úgy lesz vele, hogy még ha gyakran vállalhatatlan is, mégis Trump jelenti a legjobb esélyüket a hatalomban maradásra.

Már csak azért is, mert Trump időközben annyira kirúgta a talajt a mérsékeltek alól, és annyira jobbra tolta a pártot, hogy innen nehéz lenne visszakormányozni. (Erről írt az Orbán-rendeszrt is gyakran bíráló Cas Mudde holland politológus is.) Sőt, vannak olyan kommentárok, amelyek szerint

a képviselőház elvesztése kifejezetten jól is jöhet Trumpnak, már ami a 2020-as választást illeti.

Azt még a mérsékeltebb republikánusok is kénytelenek elismerni, hogy az elnök a kormányzásban kevésbé hatékony, cserébe a bűnbak- és ellenségképzésben, a folyamatos verbális harcban és mozgósításban sokkal jobb teljesítményt nyújt. A bűnbakképzés és a harci hevület fenntartása pedig sokkal egyszerűbb lesz a következő két évben, demokrata párti többségű képviselőházzal szemben: Trump eddig, teljes republikánus törvényhozási kontroll mellett leginkább elképzelt ellenségekkel szemben hadakozott, most kapott magának valódi, hús vér ellenfeleket.
Ideológiai háború

Annyiban választ adott a mostani voksolás az amerikai politika nagy kérdésére, hogy a két oldal közti szakadék láthatóan mélyül, és a nagy pártok befolyás szárnyai beásták magát a kultúrharcban elfoglalt pozícióikba: egyik oldalon a minden eddiginél sokszínűbb, liberálisabb és balosabb, de még mindig csak mértékkel balos demokraták; a másik oldalon az egyre inkább néhány kulcskérdés, elsősorban a bevándorlás köré tömörülő, és a liberális szociálpolitikával szemben nem engedő republikánusok. Az idő elvileg az előbbi csoportnak kedvez, de a jelek szerint a demográfiai változások jóval lassabbak.

Eközben a Demokrata Párt számára nagy próba lesz, hogy képesek-e egységbe kovácsolni sokszínű választói koalíciójukat, illetve képesek lesznek-e a 2020-as elnökválasztásig felépíteni egy erős jelöltet és egy erős programot.
Szintén nagy kérdés, hogy hogyan fog működni Trump, a republikánus szenátus és a demokrata képviselőház háromszöge: korábban voltak jelei, hogy az elnök akár az egészségügy vagy az infrastruktúra-fejlesztés terén is hajlandó együttműködni az ellenzékkel, ám temperamentuma és kormányzásának legalábbis csapongó jellege miatt nehéz megjósolni, mi következik majd.
Ahogy a demokraták is kénytelenek lesznek azon taktikázni, hogy mit kezdjenek a helyzettel: egyre hangosabb balosabb tagjaik ideológiai háborút akarnak, ám a bázisuk nagyobb, de kevésbé elkötelezett és aktív részét adó mérsékeltebbek inkább felelős törvényhozást és háború helyett pont Trump féken tartását várják.
Utóbbit viszont az is nehezíti, hogy a republikánusok jobbszárnya is harcra rendezkedett be.

A Trump-rendszer tehát nem dőlt meg, és még azt is korai lenne kijelenteni, hogy elkezdődtek volna a végnapjai: 2020-ig még nagyon sok minden változhat, miközben a mostani voksolás legalább annyi kérdést felvetett, mint amennyit megválaszolt. Ami biztos, hogy a fékek és ellensúlyok erősödtek Donald Trump és a Republikánus Párt számára: jóval nehezebb lesz az elnök és pártja dolga.

Ám ha csatát vesztettek is, a háború vége még messze van, és 2020-ig az a kérdés, hogy a demokrata és republikánus mérsékeltek képesek lesznek-e valamilyen szinten együttműködni, vagy a folytatódik az eddigi háborús mozgósítás, és még erőteljesebben beállnak a már eddig is épp elég szilárd ideológiai-politikai frontok. Az eddigi jelek szerint utóbbira van nagyobb esély.
------------------
Nagy többséggel Manfred Weber a Néppárt csúcsjelöltje


A Néppárt bajor frakcióvezetőjét jelölik az Európai Bizottság élére az EP-választáson.

621 szavazatból 492 szavazattal Manfred Webert választotta meg az Európai Néppárt (EPP) kongresszusa a pártcsalád csúcsjelöltjének a jövő évi EP-választásra. Ő lesz az, akit az Európai Bizottság élére, Jean-Claude Juncker utódjának fog javasolni a konzervatív pártcsalád, ha a várakozásoknak megfelelően az EPP szerzi a legtöbb szavazatot a májusi megmérettetésen.

Manfred Weber
Fotó: Lehtikuva

„Ez nem egyetlen ember sikere, hanem Európa vezető politikai erejének a sikere, amelynek világos elképzelése van Európa jövőjéről” – mondta az EPP csúcsjelöltje a megválasztása után. Megköszönte az ellenfelének, a finn Alexander Stubbnak a tisztességes versenyt.

„Kezdjük! A kampány rögtön kezdődik is, itt Helsinkiben!” – kiáltotta. Azután újból hangsúlyozta a választási szlogenjét: „Hídépítük vagyunk, hidakat építünk az állampolgárok és az Európai Unió között.”

Alexander Stubb a maga részéről kiemelte, hogy mennyire jó élmény volt számára részt venni a csúcsjelöltségért folyó kampányban. „Pozitív motiváció és remény fűtötte a kampányt. Remélem, fenn tudjuk tartani ezt a lelkesedést az európai parlamenti választásokig” – mondta, és biztosított mindenkit, hogy száz százalékig Manfred Weber mögött áll, akit fantasztikus embernek tart.
Ez a megosztottság aránya a pártcsaládban

Deutsch Tamás EP-képviselő arról beszélt az EUrologusnak, hogy a két jelölt a Néppárt két szárnyát képviselte: Manfred Weber az EPP kereszténydemokrata irányzatát, Alexander Stubb pedig az északi liberális irányzatot.
Alexander Stubb azt mondta nekünk korábban, hogy ezeknek az ideológiai különbségeknek nem sok jelentősége van a mai világban, de mivel ő egy skandináv politikus, alapértelmezésben liberálisnak számít, míg Manfred Weber inkább a politikai szövetség jobboldalán dolgozik. Kívülről nézve viszont mindketten kereszténydemokraták.A szavazás eredménye ezek szerint nagyjából megmutatja a két tábor erejét a pártcsaládon belül. Majdnem ötször többen vannak azok, akik a német kormány által is támogatott, a párt egységét hangsúlyozó Manfred Weber mögé álltak.

A Fidesz-KDNP is Weber csapatát erősítette. Orbán Viktor csütörtök délelőtt beszédet tartott a küldöttek előtt, és még egyszer biztosította a támogatásáról a német politikust, megköszönve neki, hogy a magyar országgyűlési választás előtt Magyarországra utazott, és felszólalt a Fidesz mellett a tavaszi kampányban.
--------------

Tusk: Aki le akarja cserélni a liberális demokráciát, az nem kereszténydemokrata


Aki nem védi a jogállamot, nem szereti a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki konfliktust szít Európában, az nem kereszténydemokrata – jelentette ki az Európai Tanács elnöke az Európai Néppárt küldöttei előtt, Orbán Viktor jelenlétében.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk nagyon erős beszédet tartott az Európai Néppárt kongresszusán Helsinkiben. A volt lengyel miniszterelnök egy órával Orbán Viktor után szólalt föl a kongresszus plenáris ülésén. Emlékeztetett rá, hogy már évekkel ezelőtt arra biztatta Európa vezetőit, hogy minél előbb oldják meg a migrációs válságot, mert ha nem teszik, az európai kereszténydemokrácia identitása fogja kárát vallani a tehetetlenségüknek.Olyan politikusok kaptak erőre a migrációs vitának köszönhetően, akik a saját érdekeiknek megfelelően használták ki az erről szóló politikai vitát – sajnálkozott.

Donald Tusk az EPP kongresszuson Helsinkiben
Fotó: Markku Ulander / AFP

„Hadd mondjam ki kereken: senkinek nincs hozzá joga a pártcsaládunkban, hogy megtagadja a liberális demokráciát és az értékeit” – jelentette ki. Európa védelme sem jogosít föl senkit erre, tette hozzá.

Ha valaki megtagadja a jogállam elvét, az nem kereszténydemokrata. Aki nem szereti a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki eltűri a homofóbiát, az antiszemitizmust, az nem kereszténydemokrata. Aki a nemzetet szembefordítja az egyén szabadságával, az nem kereszténydemokrata. Aki konfliktust szít a világban és az Európai Unióban, az nem kereszténydemokrata. Aki Putyint támogatja, és Ukrajnát támadja, aki az áldozatot támadja az agresszorral szemben, az nem kereszténydemokrata. Aki le akarja cserélni a liberális demokrácia nyugati rendjét az autoritarianizmus keleti modelljére, az nem kereszténydemokrata

– mondta határozottan, amire nagy tapsot kapott a teremben.

„Mindannyian szeretnénk megnyerni a következő választást, de tartsuk észben, hogy az értékeink védelme forog kockán” – mondta végül.
**********************









******************************
Trump: a félidős választások történelmi kihívást jelentettek


Donald Trump sajtótájékoztatót tartott a félidős választásokról a Fehér Házban, helyi idő szerint délben.

A keddi félidős választásokról mi is írtunk hosszabban és rövidebben is: a Demokrata Párt minden eddiginél sokszínűbb és balliberálisabb politikusai többséget szereztek az amerikai törvényhozás alsóházában, miközben a minden eddiginél jobbosabb kampányt folytató republikánusok növelték többségüket a felsőházban. Donald Trump kormánya számos közpolitikai területen nehéz helyzetbe kerülhet, ám a végeredmény messze nem volt elsöprő bukás az elnök és pártja számára, sőt a felsőházi többség növekedésévél sok területen gyengül a Trump feletti kontroll.
rump szerdai sajtótájékoztatóján a republikánusok szenátusban elért győzelmeit hangsúlyozta, írja a CNN részletes összefoglalója alapján az MTI. Az elnök igyekezett kisebbíteni pártja képviselőházi veszteségeit, felsorolva, hogy évtizedek óta a legnehezebb helyzetben volt a Republikánus Párt, hiszen nagyon sokan most vonultak vissza a politikától. Utalt arra is, hogy a demokraták győzelmét segítették a nagy adományozók és egyes "különleges érdekcsoportok".

Azt mondta, a 2018-as félidős választások "történelmi kihívást " jelentettek.
A CNN azt írja, beszédében azzal is érvelt: utoljára Kennedy elnöksége alatti félidős választásokon nyert ennyi szenátusi helyet a Republikánus Párt, mint most. Azt a CNN szerint nem említette, hogy ezeket a szavazatokat mind azokban az államokban nyerte, ahol egyébként 2016-ban is győzött. Szerinte egyébként a demokraták azért nem lettek többségben a szenátusban, ahogy kezelték Brett Kavanaugh zaklatási ügyét és kinevezését.

Donald Trump a félidős választásokról tartott sajtótájékoztatón 2018. november 7-én a Fehér Házban.
Fotó: Jonathan Ernst / Reuters

Ezután kétpárti együttműködést szorgalmazott, egyetértve Nancy Pelosival, a Képviselőház elnöki tisztségének demokrata párti várományosával, aki még kedd este sürgette az egységet. Az elnök példaként az egészségbiztosítási törvényt, vagy a gyógyszerárak korlátozásáról szóló megállapodást említette együttműködési pontként. Trump hangsúlyozta, hogy a két pártnak muszáj együttműködnie a határok biztonságának biztosításában, kiállt az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése mellett, sőt, korábbi álláspontjától eltérőn szorgalmazta az együttműködést környezetvédelmi kérdésekben is. "Számomra rendkívül fontos a környezetvédelem".

Trump megismételte a reggeli Twitter-bejegyzésében megfogalmazott véleményét: azok a republikánusok vesztettek, akik nem fogadták el az általa fémjelzett politikát.


Ebben a játékban én jobb vagyok, mint ők.

Azt mondta, ha a demokraták vizsgálatot indítanak, ők sem lesznek restek ellenvizsgálatokat indítani.

Majd arról beszélt, nem volt semmiféle összejátszás az oroszokkal a 2016-os elnökválasztás idején. Azt mondta, bármikor feloszlathatta volna a kampánycsapat munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottságot, de nem tette.
Közben Melania Trump közleményt adott ki, amiben támogatásáról biztosítja férjét. Ebben azt írja, mióta Trump a Bibliára téve a kezét felesküdött az elnökségére, azóta azon dolgozik, hogy ígéreteit valóra váltsa. Ebben csak a demokraták és az őt kritizáló sajtó akarja megállítani a hamis vádaskodásaikkal.
-----------
Kitiltották a Fehér Házból a Trumppal vitatkozó CNN-tudósítót

Felfüggesztette a Fehér Ház Jim Acostának, a CNN tudósítójának akkreditációját, miután heves szócsatába keveredett Donald Trumppal az elnök szerdai sajtótájékoztatóján. A CNN szerint a döntés precedens nélküli.

Acosta nem először szócsatázott Trumppal. Most azzal váltotta ki az amerikai államfő haragját, hogy az Egyesült Államok déli határához tartó menekültkaravánról kérdezte. A CNN fehér házi tudósítója kérdőre vonta Trumpot, hogy miért minősítette a karavánt inváziónak. Az elnök nem volt hajlandó kielégítő választ adni a kérdésre, és elfordult Acostától, aki viszont ezt nem hagyta annyiban, és tovább kérdezett

Jim Acosta a Fehér Házban
Fotó: Alex Wong / Getty Images Hungary

"Elég volt!" - ismételte ezután Trump, majd türelmét végleg elveszítve felszólította a riportert, hogy tegye le a mikrofont. A Fehér Ház egy női alkalmazottja megpróbálta elvenni Acostától a mikrofont, aki viszont eleinte ellenállt.
A mikrofon egy másik tudósítóhoz került, de Acosta ismét felállt, és a Trump bírálóinak küldött csőbombákról kérdezett. "Üljön le. Amikor álhíreket terjeszt, amit a CNN gyakran tesz, maga a nép ellensége" - reagált Trump.

Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő közleményében azzal indokolta az akkreditáció megvonását, hogy a CNN tudósítója "rátette kezét" a mikrofonért nyúló fiatal fehér házi gyakornoknőre. Az esetről készült felvételeken az látható, hogy a helyzet hevében Acosta hirtelen ráfog a hölgy karjára.

A Fehér Ház aztán ezzel a beleközelített, belasított videóval próbálta bizonyítani az igazát. Ezen az látszik, hogy a gesztikuláló Acosta keze tényleg hozzáér a gyakornok karjához, de agresszívnek kevéssé lehetne nevezni.
A CNN közleményben állt ki tudósítója mellett, hamis vádaskodással gyanúsította meg Sanderst, a döntést pedig a demokráciára jelentő fenyegetésnek minősítette. Az amerikai műsorszóró cég hangsúlyozta, hogy a fehér házi döntés "precedens nélküli".

A Fehér Házi Tudósítók Szövetsége (WHCA) elítélte Acosta "megbüntetését", és a döntés visszavonására szólította fel a Fehér Házat.

Sarah Huckabee Sanders az akkreditáció felfüggesztésével kapcsolatban közölte azt is: "annak ténye, hogy a CNN büszke munkatársuk viselkedésére, nemcsak undorító, hanem annak példája, milyen felháborítóan semmibe vesznek mindenkit, köztük fiatal nőket, aki ebben a kormányban dolgozik".
----------
Trump leszámolhat az elnökségére veszélyt jelentő főellenféllel


"Szerda Délutáni Mészárlás", "kitervelt gyilkosság", "Nixon szombat esti mészárlása lassított felvételben", elég hangzatos, az amerikaiaknak egyből történelmi párhuzamoként érthelmezhető címkéket kapott az amerikai média Trump-kritikus részében Jeff Sessions igazságügyminiszter kirúgása, illetve hivatalosan lemondása. Tény, hogy a rögtön a félidei választások után történteket elég naiv dolog lenne úgy értelmezni, mint egy sima minisztercserét, nézzük sorban, miért.
Trump elnökségére ma a legnagyobb veszélyt az a Robert Mueller különleges ügyész által vitt nyomozás jelenti, amelyben azt próbálja meg kideríteni Mueller, hogy mi köze volt Trumpnak a megválasztása előtti időszakban az oroszokhoz. Még ha Trump végül ártatlannak bizonyul is, akkor is marha kellemetlen, hogy évekig erről szól minden, plusz ugye a folyamatos bizonytalanság, hogy mikor mi derül ki róla.

Robert Mueller 2017-ben
Fotó: Saul Loeb / AFP

Muellert csak az rúghatja ki, aki kinevezte, azaz az igazságügyi miniszterhelyettes, Rod Rosenstein. Rosenstein ugyan Trump kormányában dolgozik, de a jelek szerint nem totál szervilis módon. Eddig eszébe sem jutott meglépni a kirúgást, sőt, eleve a kinevezést is szinte gerillaakcióban nyomta végig a rendszeren, a Fehér Háznak is csak azután szólt, hogy szignálta a papírt. Bár elméletileg az egész Jeff Sessions hatásköre lenne, az eddigi miniszter formálisan is eltávolította magától a nyomozás felügyeletét, és helyettesére hagyta azt, pedig egyébként minden egyéb szimbolikus ügyben, például a bevándorlásban keményvonalas trumpista álláspontot képviselt. Trump ki is borult emiatt, unfairnek nevezte minisztere hozzáállását, és nyilván nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, a kirúgásban ennek nagy szerepe volt.

Sessions helyére most megbízottként Matthew Whitaker, Sessions kabinetfőnöke lép, akinek viszont igencsak kiforrott véleménye van Mueller nyomozásáról, és nem támogatólag. Korábban kijelentette, hogy szerinte a vizsgálat "túl messzire megy" a Trump-család pénzügyeinek nyomozásával, "boszorkányüldözés", azt is mondta, hogy ideje lenne, hogy Rosenstein limitálja, pontosan mit is nyomozhat Mueller. hogy ne legyen belőle "politikai halászati expedíció". Ehhez érdemes tudni, hogy az ilyen vizsgálatok mindenre kiterjedhetnek, az ügyész arra kap felhatalmazást, hogy mindent vizsgáljon ki, ami csak felmerül, Clinton után például egy ingatlanügy miatt kezdtek el nyomozni így, abból lett négy év múlva a Lewinsky-botrány.

Az egykori iowai ügyész, Whitaker mostantól egy ideig formálisan a Mueller-nyomozás felügyelője lesz. Aztán meglátjuk, kié lesz végleg a poszt, az utód szenátusi meghallgatásán bizonyára központi kérdés lesz a Mueller-ügyhöz való hozzáállás. De Trump kritikusai szerint az eddigiekből egyértelműen következik majd, hogy Whitaker megbízottként bele is szól majd dolgokba. Ha nem is rúgja ki Muellert, mert az politikailag is kockázatos lenne, és jogilag sem biztos, hogy megállna (Rosenstein tanúként például azt vallotta a Szenátus előtt, hogy csak jó okkal távolíthatná el Muellert) azt megteheti, mint arról szintén ő maga beszélt korábban, hogy úgy lecsökkenti a nyomozás költségvetését, hogy azzal ellehetetleníti azt. Plusz emellett a nyomozás felügyelőjeként meg is tagadhat nyomozati cselekményeket Muellertől, amikor az ügyész formálisan jóváhagyást kér ezekre. Vagy esetleg csak annyit csinál, hogy nem engedi nyilvánosságra hozni a nyomozati aktákat és eredményeket.

Jeff Sessions egy szenátusi meghallgatáson, háttérben Matthew Whitaker
Fotó: Saul Loeb / AFP

Mivel azonban Mueller sem egy nyeretlen kétéves, vélhetően ő is minden forgatókönyvre készül. Egyes források szerint az egyik ilyen lehet, hogy a csapata gyorsan elkezdi összerakni, amijük eddig van, akár meg is írhatják a végleges jelentést.

És hogy hogy jön ide Nixon, meg a mészárlás, amit a cikk elején emlegettünk? Úgy, hogy Nixon 1973. október 20-án, szombaton, a Watergate-botrány közepette arra utasította a igazságügyminiszterét, hogy rúgja ki Archibald Cox különleges ügyészt. A miniszter erre nem volt hajlandó, és azonnal lemondott. Nixon erre a miniszterhelyettest utasította Cox kirúgására, ő sem volt erre hajlandó, ő is lemondott. Nixon erre a legmagasabb rangú, még ott dolgozó minisztériumi tisztviselőnek az államügyész-helyettesnek adott utasítást, aki meg is tette ezt. Sokra nem ment vele egyébként Nixon, mert egy bíróság két héttel később jogszerűtlennek nevezte a kirúgást, Nixon sorsa pedig ugye közismert, a Mészárlás után 10 hónappal mondott végül le.































Forrás:mti/eurologus/index/en/yt

Hasonló témák: